Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


SZELÍD, KÉZZELNEVELT NIMFÁK

SZELÍD, KÉZZELNEVELT NIMFÁK

A nimfapapagájok népszerűségének nem csak aránylag olcsó beszerzési áruk, könnyű beszerezhetőségük, nem bonyolult tartásuk az oka, hanem bizony a közvetlen, barátságos természetük. A nimfapapagájok kis türelemmel és foglalkozással nagyon gyorsan meg tudnak szelídülni, csupán időt kell rájuk szánni. Sajnos a nagypapagájokról átcsúszott a kézzelnevelési mizéria nimfapapagájokra is, amit kifejezetten feleslegesnek és károsnak találok.

Nagypapagájoknál a kézzelnevelés és egyedültartás okozza a legtöbb viselkedési zavart, sokszor olyan mértékben, hogy a madarak életükben nem tudnak normális életet élni, hiszen olyan erősen rá vannak fixálódva az emberekre, olyannyira fajtársainak/párjának tekinti az embereket, hogy saját fajtársakat nem ismeri fel, nem foglalkozik velük. Sajnos ez egy ördögi kör, mert az ember kevés ahhoz, hogy egy papagáj párja legyen, ami miatt a jószág frusztrált lesz, és így jönnek a viselkedészavarok: kiabálás, agresszió, tolltépés. Szerintem sokak nincsenek tisztában azzal, hogy ezek a problémák bizony nem csak a nagypapagájokat érinti, hanem bizony a nimfapapagájoknál is egyre nagyobb gondot okoz a kézzelnevelés, egyedültartás!

A papagájok szelídítése nem más, mint bizalmuk megszerzése. Tehát ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy a madarat egyedül tartsuk, hiszen egyedül élő madár is maradhat bizalmatlan élete végéig. A szelídség, bizalom megszerzése csak türelemmel és sok foglalkozással érhető el! Egyede válogatja azt az időintervallumot, amíg a madarak bíznak bennünk, kíváncsi jószágok hamar, akár órák alatt megszelídülnek, míg vadóc, bizalmatlan madaraknak kellenek olykor hónapok is akár. De foglalkozás mennyiségétől és türelemtől függ az egész.

Madarakkal mindig csak akkor foglalkozzunk, ha nyugodtak vagyunk, sose erőltessük a kapcsolatlétesítést, ha a madár egyértelműen jelez, hogy nem akar (fújtat), akkor hagyjuk békén, és próbáljuk később. Szelídítés legjobb szabad légtérben, szobában végezni, és nem a ketrecben. A ketrec a madár területe, ha ott el kezdjük erőltetni a szelídítést, csak a biztonságérzetét veszíti el a madár. A ketrec az ő területe, neki ott biztonságban kell éreznie magát. Röptetés során sokkal nagyobb a terület, ahol kitérhet a gazda elől. Mindig ajánlott kivárni, míg a madarak maguk nyitnak a gazda felé. Több madár szelídítése mindig egyszerűbb, hiszen a madarak természete változó, és ha a csoportban van egy érdeklődő, kíváncsi egyed, aki azonnal felveszi a kapcsolatot az emberrel, akkor bizony a többiek is biztatva érzik magukat, és ugyanúgy felkeresik a gazdit.

A szelídítéshez legjobb módszer a pocakon vezető út. Minden nimfa szeret enni, és finomságokkal bizony hamar el lehet nyerni a bizalmukat. Minden egyes közelítési kísérletet jutalmazzunk meg valami finommal, így a madár pozitív megerősítést kap a szelídítési folyamatban. Első körben míg nagy a bizalmatlanság, érdemes hosszabb finomságokkal csalogatni őket, amivel még tudják tartani azt a biztonsági távolságot, ami az elején számukra még szükséges. Ilyen a fürtös köles, fürtös zab. Ha már elfogadják kézből messziről, akkor egyre rövidebb finomságokkal jutalmazhatjuk őket, míg akár már tenyerünkből elfogadják a finom magvakat. A nimfapapagájok zömmel probléma nélkül rálépnek az ujjra, hogyha bizalmat annyira megszereztük, hogy nem repül el. A fejvakargatást nem minden szelíd nimfa igényli, ha kitér előle, ne erőltessük. Simogatás papagájoknak nem olyan élményt okoz, mint a kutyáknak, ami miatt természetesen nem szokták hagyni. A papagájok hátának, szárnyának simogatása számukra szexuális „zaklatásnak” minősül, ezek erogénzónák, párzáskor fajtársuk kapaszkodik a hátukra, szárnyukra. Így ezeket a területeket ne simogassuk! Alapvetően a nimfapapagájok prédaállatok, a kéztől való félelem természetes, hiszen emlékezteti őket egy ragadozóra (megragadják). Korábbi rossz élmények megnehezíthetik a kéztől való félelem legyőzését!

Sokan a szelídítéssel való munka megúszása, lustaság miatt vásárolnak inkább „félkész” madarakat: kézzelnevelt madarakat. A papagájtartásnak szerintem az egyik legjobb momentuma, amikor kemény saját munkánk eredményeképp sikerül megnyernünk papagájaink bizalmát. Azonban a trendet figyelve az emberek nem akarnak ebben a rohanó világban az állatokkal foglalkozni, nem akarják ők maguk megnyerni eme állatok bizalmát, így számukra a látszólagos egyszerűbb megoldást választják, és kézzelnevelt madarat vesznek. Nem akarnak vesződni heteket, hónapokat, nekik vásárlás pillanatától kezdve azonnal „szelíd”, gyömöszölhető, tutujgatható madár kell. De tényleg ez a legfontosabb? És ez a legnormálisabb?

Sok szaporító még rátesz ezzel egy lapáttal és eleve úgy hirdeti saját szaporulatát, hogy „csak a kézzelnevelt madarak a legjobb kedvencek”, „tökéletes játékszerek”, „szülők által nevelt madarak sosem szelídülnek meg”, „kézzelnevelt madarat egyedül lehet tartani”, „kézzelnevelt madár csak az embert fogadja el párjának”… Ez az ellenkampány a normális, szülők által nevelt madarakkal szemben teljesen alaptalan és kifejezetten káros! Sok kezdő madártartó nincsen tisztába a kézzelnevelés hátterével, következményeivel, és ezekkel a tévhitekkel, fals információkkal megspékelve olyan problémákat tud okozni, ami a madaraink normális életébe kerül!

A kézzelnevelés nem más, mint még nem önálló fiókák elragadása a szülőktől, hogy az ember mesterséges körülmények között, mesterséges tápszerrel etesse a madarakat, ezáltal elérve azt, hogy ezek a madarak függjenek az embertől, tévesen őt tekintsék szülőnek, fajtársnak. A fiókák mesterséges felnevelése az elmúlt években sokat változott. A házi katyvaszról az igényesebbek áttértek kézzelnevelő tápszerre (ami persze drágább), melyek próbálják kiküszöbölni a korábbi kézzelnevelésnél gyakran előforduló fejlődési problémákat (pl.: angolkór). A kézzelnevelés nagy szakértelmet igényel, hiszen nem mindegy adott korban milyen állagú, sűrűségű, hőmérsékletű, mennyiségű tápszert adunk madarainknak, milyen időközönként. Sajnos  bármilyen törekvés ellenére a kézzelnevelés sosem lesz olyan 100%-os, mintha a szülők etetnék a fiókákat – hiszen ez az ő dolguk, ők jobban tudják, mint mi! Sajnos azonban a kézzelnevelt madarak nem csak viselkedésben térhetnek el, hanem fejlődési ütemben, egészségben is. A szülőmadarak a fiókák etetésekor nem csak az általuk fogyasztott eleséget adják át nekik, hanem a begyfalukról levált, kivált immunsejtekben gazdag váladékot is, ami segíti a fiókák immunrendszerének fejlődését, kialakulását! Sajnos mesterséges kézzelnevelés során ezek kimaradnak. Ugyan tartalmaznak a tápszerek Lactobacillusokat, de ezek az emésztést segítik, a normális bélflóra kialakításában próbál segíteni. A szülők azonban nem csak a fiókák etetése miatt fontosak. Kirepülés után a fiókák a szülőktől tanulnak meg önállóan enni, repülni, madárként viselkedni. Kézzelnevelt fiókák esetén ez kimarad. Mégha több fióka is van nevelés során, a szülői szerep hiányzik, a fiókák egymástól nem tudják megtanulni a madár létet. Sokszor problémát szokott okozni a kézzelnevelt madarak önállósodása. A szülők által nevelt fiókákat a szülők kirepülést követően még etetik, nem önállóak. Fokozottan tanulják meg a szülőktől az önálló madárlét dolgait, önállóan magvakat bontani, zöldeleséget, tojásos eleséget a szülők támogatásával kóstolják meg. Kézzelnevelt madaraknál egyszerűen hiányzik a szülői szerep! Az embert kényszerből tekintik szülőnek, azonban ő nem tudja/akarja megmutatni a normális madárviselkedés alapjait.

Kézzelnevelt madarak, főleg ha egyedül vannak tartva, bizony az embereket tekinti tévesen fajtársnak. Az emberek nem érzik sokszor ennek a problémának a súlyát, sőt sokszor ezt nem is tekintik problémának, hiszen így „szelídek” a madarak igazán… Azonban a madár nem érti meg, nem tudja felfogni, hogy az ember egy teljesen más faj, még csak a testbeszédük sem egyezik, nemhogy az életmódjuk. Egy ember, akármennyit van a madárral, sosem tudja pótolni a fajtársak jelenlétét. Nem tud a nap 24 órájában a madár mellett lenni, együtt repülni, játszani, enni, fát rágcsálni, vakarászni, kommandósat játszani, idő elérkeztével nem tud az emberrel a madár egészséges párkapcsolatot felépíteni. Ez bizony idő előrehaladtával komoly problémákat okoz! A madár kiabál, mikor a gazdi elmegy, folyton rajta lógna, a nap 24 órájában, az egyedüllétet nem viselik el. Kiabálás nimfapapagájoknál nagyon gyakori frusztráció jele. Sokszor tapasztalt probléma, hogy ha a gazdi ilyenkor észbe kap és vesz egy párt neki, azt nem fogadja el. Neki csak az ember kell, hiszen nem ismeri a nimfákat, nem tudja magáról, hogy a mellette lévő madár fajtárs, neki csak az ember kell, őt tekinti párjának. Minél tovább van egy kézzelnevelt madár egyedül tartva, annál nehezebb szocializálni, párba állítani más nimfával. Sajnos sokszor hallani, hogy az emberek először csak egy madarat akarnak tartani, azt meg akarják még jobban szelídíteni, ki akarják tapasztalni, milyen vele élni stb. és majd később akarnak csak egy második nimfát hozni. Ilyenkor már tapasztalni, hogy hiába a második nimfa, a madár leszarja, és csak a gazda után kiabál. Nagyon kemény munkával lehet csak reszocializálni, de bizony vannak esetek, amikor lehetetlenség a madarat fajtársaihoz szoktatni, és így bizony örök magányra és frusztráltságra van ítélve, csupán azért, mert az ember egy abnormálisan „szelíd” madarat akart… A frusztráltság sajnos eljuthat addig is, hogy a madarak tolltépősek lesznek, lekopaszítják magukat!

Tehát hogyha mindenképpen szelíd madarat akarsz, sem szükséges az, hogy kézzelnevelt madarat vásárolj, vagy egyáltalán egyedül tartsad őket. Adj esélyt egy normális madárnak, normális élethez és legyél Te is egy jó példa arra, hogy többedmagukkal tartott nimfák is keresik, és igénylik az emberi társaságot, megszelídülnek!  Vagyunk már néhányan!