Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


NIMFAPAPAGÁJOKRÓL TUDNI KELL

NIMFAPAPAGÁJOK

            HÁZI KEDVENCNEK?

Ha már arra szántuk magunkat, hogy papagájokat szeretnénk tartani, nagyon fontos első lépésben eldönteni, mely faj a legideálisabb számunkra. A megfelelő faj kiválasztásánál ne a szelídséget, a színezetet, a hangutánzó képességet tekintsük első számú szempontnak, hanem az adott faj igényeit! Az általunk biztosított környezet mennyire felel meg a kiválasztott fajok számára. A nimfapapagáj talán a legideálisabb faj, melyet lakásban tudunk tartani és mégis nagyobb testű papagáj. Hiszen gondoljunk bele, honnan származnak ezek a madarak, milyen életkörülmények között élnek vadonban a társai. A nimfapapagájok környezeti igényei nem olyan kirívóak, mint a dél-amerikai trópusi fajoké, melyek alacsony páratartalom miatt fokozottan fogékonyak a gombafertőzésekre (ez épp olyan, mintha egy leguánt akarnátok tartani a nappaliban…. ideig-óráig elmegy, de hosszú távon az állat beteg lesz és élete sokkal rövidebb). Vadonban a nimfák inkább a kontinens belső, szárazabb területein élnek, így a lakásban jellemző alacsony páratartalom messze nem olyan káros, egészségtelen számukra, mint trópusi papagájoké. A nimfapapagájok azonban, akárcsak a többi faj, nagyon nagy mozgásigénnyel rendelkezik. Testmérete és akrobatikus, ügyes mozgása miatt nem alkalmasak ők kalitkás tartásra, tehát ha nimfapapagájok mellett szeretnénk lerakni voksunkat, bizony gondoskodnunk kell egy megfelelő szoba vagy kertivolierről (nem toronykalitkáról!). Lakásban tartott papagájokat sokan nem csak házikedvencként(!), hanem bizony családtagként tekintik, így alapvetően szeretnénk, ha a madarak mellettünk, köztünk élnek. Ennek egy jó megoldása a röptetés, mellyel nem csak a madár-ember kapcsolatát mélyítik el anélkül, hogy rácsok lennének köztük, hanem a madár környezetét változatossá teszi, mozgásigényét és kíváncsiságát kielégíti. A legtöbb papagájfajhoz hasonlóan azonban a nimfák sem arról híresek, hogy szobatiszták lesznek. Bizony ahol vannak, épp pottyantanak. Azonban itt is csak az ő javukra billen a mérleg, ha belegondolunk egy nimfa mekkora ürüléket pottyant, valamint egy jákó, amazon vagy ara mekkora ürüléket pottyant. Levedlett toll, por, maghéjak, gyümölcsdarabok stb. fajtól függetlenül mindenhol lesz! Másik fontos szempont a rongálási képesség. Néhány fajtól eltekintve a legtöbb faj rendelkezik rágási igényekkel. A természetben az ágakat, kérgeket rágcsálva nem csak elszórakoztatják magukat, hanem bizony értékes nyomelemekhez, ásványi anyagokhoz is jutnak. Fogságban, ha nem biztosítunk nekik minden nap friss és elegendő rágcsálnivalót, bizony eséllyel a lakás berendezési tárgyai, bútorok, falak, ajtófélfák stb. esnek áldozatul (arról az aprócska tényről nem is beszélve, hogy eme tárgyak rágcsálása közben nem vitaminok, nyomelemek, ásványianyagok kerülnek madaraink szervezetében, hanem sokszor méreganyagok!). Azonban nem mindegy ez a kár nagysága. Egy nagypapagáj pillanatok alatt szét tudja rágni a széktámlát, a korlátot, a falat stb., azonban egy nimfapapagáj nem rendelkezik ilyen nagy erővel a csőrében. És ha már a csőrnél tartunk. Tudtad, hogy a nimfapapagáj háziasított? És tudtad, hogy rajta és a hullámospapagáj kivételével az összes többi papagájfaj vadállatnak minősül? Ennek megfelelő ösztönökkel, viselkedésekkel. Hiába a kézzelnevelés, a szelídítgetés, a legtöbb nagypapagáj ivarérést betöltve a hormonális időszakban kifejezett agressziót mutathatnak a gazdák iránt, és szeszélyes, kiszámíthatatlan viselkedésük miatt nem ritkák a súlyos csípési sérülések! Egy nimfapapagáj hormonális időszakban is maximum csak kicsit hisztis, többet fúj, nem akar simogatást, babusgatást, azonban csípésig kivételes esetekben jut el. Egy nimfa inkább fújtat és csőrével ütlegelve próbál észhez téríteni, hogy ő most nem kívánja a társaságod, azonban egy nagypapagájnál sokszor tapasztalhatjuk, hogy egyik pillanatban még a nyakadhoz bújik, szeretetre éhes, a következő pillanatban pedig hatalmasat csíp beléd. Ez a szeszélyesség, „őrültség” (ami nem az, hiszen természetes viselkedés), kiszámíthatatlanság nincs meg a nimfákban, ők sokkal szelídebbek, ártalmatlanabbak, sokkal jobban ajánlott kedvencnek lakásba, anélkül hogy „családi okok miatt” (közben tudjuk, hogy azért, mert a viselkedése ellen már tiltakozik az egész család) meg kelljen válni tőle 2-3-4 év múlva… És ha már a túladásnál/leadásnál/eladásnál tartunk: tudtátok, hogy a viselkedési „problémák” után a hangerő miatt adják el legtöbbször a papagájokat? Hiába szépek, intelligensek, tanulnak meg hangokat utánozni, senki sem lehet tökéletes. A papagájok legnagyobb „hibája” a hangerő, ami tolerancia alól felmentett szomszédok esetén súlyos problémák forrása lehet! A papagájok zöme hangos, harsány, olykor érces kiáltással üdvözli, valamint búcsúztatja a napot, azonban elégedett madarak nem üvöltöznek egész nap. Nimfák ez alól sem kivételek, azonban mégis jónéhány decibellel barátságosabbak, mint a nagypapagájok. Csacsognak, csivitelnek, recsegnek napközben, azonban hogyha a madarak teli torokból üvöltenek egész nap, annak oka van, amit a tartási körülményekben kell keresni! Nimfapapagájok tartása, takarmányozása messze nem olyan bonyolult és nehéz, mint a nagypapagájoké. Lelki világuk is sokkal egyszerűbb, azonban pszichés problémák náluk is előfordulhatnak, melyek zömmel tartási problémákra vezet vissza (egyedültartás, izolált kézzelnevelés, tükrök stb). Takarmányozásuk sokkal könnyebben kivitelezhető, mint nagyobb bajtársuké, hiszen zömmel fűfélék magjaival táplálkoznak, elsősorban magevők, míg sok nagypapagájnál még a mai napig nem tisztázott sok fajnál pontosan, mit takar a fajnak megfelelő és helyes takarmányozás (a földimogyoróval és napraforgóval teletöltött magkeverékek nem tartoznak a helyes takarmányozás kategóriába), ami miatt nagyon sok a takarmányozás eredetű megbetegedések száma (tolltépős, elhízott, vitaminhiányos, kalciumhiányos, májelzsírosodott, aszpergillózisos nagypapagájok hada..). Sokaknak nagyon fontos papagájtartás esetén a madarak kezelhetősége, szelídsége. A nimfapapagájok kézzelnevelés nélkül is tökéletesen meg tudnak szelídülni foglalkozás és türelem mellett. A nimfák kézzelnevelése sajnos a nagypapagájokról csúszott át, ami jó pénzt jelent a szaporítóknak, azonban teljesen felesleges (és egészségtelen) az esetek 90%-ban, csupán profitorientált divatirányzat (hiszen gondoljunk bele, egy normális, szülők által nevelt és ugyanúgy megszelídíhető nimfa 2000-4000Ft színváltozattól függően, addig egy kézzelnevelt egyed 7000-15000Ft lehet..). Kézzelneveléssel nem csak az ár miatt vannak gondok, de erről bővebben a megfelelő bejegyzésnél olvashatsz!  

            ALAPVETŐ TUDNIVALÓK

A nimfapapagájok kifejezetten szociális, nagy mozgásigénnyel rendelkező, értelmes, közepes méretű papagájok. Lakásban tarthatóságuk nem okoz komolyabb problémát, nagypapagájokkal ellenben nem bontják le a házat hetek alatt, azonban a többi papagájjal egyetemben hangosak, porosak, piszkítanak, és szeretnek rágcsálni. Szociális természetükből adódóan nem ajánlott őket egyedül tartani, noha a köztudatban az rögződött be, hogy csak így szelídülnek meg. Ezt szerencsére több száz hazai és külföldi példa is megcáfolja, ahol a madarak párban, sőt csapatosan élnek, és mégis keresik az emberi kapcsolatot, mégis kezesek. Sajnos egy egyedül tartott nimfa sokkal hangosabb, üvöltözik a fajtársait keresve, majd befásul, ellustul, kevésbé lesz aktív, és bizony súlyos esetben tolltépkedésig, öncsonkításig fajulhat! Nagy mozgásigényük miatt nem kalitkamadarak, tipikus gyári kalitkában – amit az állatkereskedések előszeretettel javasol a laikus papagájtartónak, mint ideális egy nimfa számára… - a madarak elhíznak, ellustulnak, elfásulnak, ami számukra végzetes következménnyel jár, emellett frusztráció, mozgáshiány miatt többet fog üvöltözni, mint egy volieres nimfapapagáj. Ennek a szomszédok sem fognak örülni!

Nimfapapagáj a többi papagájfajjal ellenben egy háziasított faj. Természete inkább nyugodtnak mondható, intelligens, problémamegoldó és hangutánzó képessége egyedenként eltérő. Alapvetően elmondható, hogy a nimfapapagájok neofóbok, tehát félnek az új dolgoktól, azonban ez a neofóbia zömmel egyedül tartott madaraknál fordul elő. Csapatban, de még párban is a madarak egymást biztatják az új dolgok megismerésében, egymást támogatják. Szelídülésben is sokkal könnyebb dolgunk van egy olyan madárral, aki nagyobb biztonságban érzi magát, mert ott vannak a számára védelmet nyújtó fajtársak, mint egy olyannak, aki abszolút izoláltan, egyedül él, és mindennel szemben bizalmatlan, fél.

A nimfapapagájok hangos madarak, panellakásban csak nagyon toleráns szomszédok esetén ajánlom, különben okot adhat egy szomszédi viszálynak. Alapvetően zajosabbak udvarlási időszakban, amikor a hímek dallamos énekükkel igyekeznek meghódítani szívük választottját. Azonban sokkal zajosabb lehet egy egyedül tartott papagáj is, aki kiáltásaival hívja fajtársait, vagy épp az általa kényszeresen választott párját (gazdát vagy valaki más családtagot, akinek a távozásakor a madár üvölt). Hangutánzó képessége a hímeknek van, elsősorban dallamokat tanulnak könnyedén, de néhány szót is képesek utánozni. A hangutánzás erősen egyedfüggő, fogékony egyedek többedmagukkal is megtanulják az adott szót, dallamot, míg egy nem fogékony, egyedül tartott madárnak napestig lejátszhatjuk azt a dallamot, sosem tanulja meg.

Amennyiben papagájtartásra adjuk a fejünket, bizony számítanunk kell arra, hogy sokat kell takarítanunk. A papagájok nem kutyák, nem lesznek szobatiszták, ott pottyantanak, ahol épp vannak. Vedlési időszakban jelentős elhullott tollmennyiséggel is kell számolnunk, emellett napi szinten a kihajigált, szétszórt maghéjakkal, gyümölcsdarabokkal, lerágcsált faforgáccsal, tollporral, ami egy nap alatt belepi a környező tárgyakat.

A papagájtartás egy nonstop munka, nem nagyon érdekli a madarakat, hogy az ember épp fáradt, beteg vagy valamit ünnepelne. Mindig el kell látni őket, minden nap friss vizet kell nekik adni, minden nap fel kell tölteni az etetőtálakat, el kell mosni az eszközöket, röptetni, takarítani kell őket! A nimfapapagájok élettartalma elérheti akár a 30 évet is, így mindenképp csak akkor vállalkozzunk tartásukra, hogyha tudjuk nekik biztosítani ennyi időn át a megfelelő körülményeket! Soha ne vásároljunk hirtelen fellángolásból!

            IVARMEGHATÁROZÁS

Nimfapapagájok mutatnak ivari dimorfizmust, azonban ez egy éves kor után a fiatal kori tojóra hasonlító tollazat levedlését követően alkalmazható ivar meghatározásra. A tenyésztői munkák előrehaladtával ma a legtöbb színváltozatnál az ivari dimorfizmus elkopott, a nemeket csak viselkedésük alapján lehet meghatározni.

 Ivarmeghatározást segítő pontok a színezetben:

pofafolt – sokan még mindig csak a pofafoltokra hagyatkoznak nem meghatározása során, amit én hibának tekintek. A pofafolt önmagában nem elegendő, szükséges hozzá az egész fej színezetét figyelembe venni. A kifejezetten kontrasztos, éles határú rajzolat a fejen vadas, valamint fahéj színváltozatoknál hímekre utal. Azonban ma már számtalan olyan színváltozat létezik, melyeknél a pofafolt intenzitása nem egyértelmű segédeszköz a nemek meghatározásánál, nem beszélve arról, hogy vannak olyan színváltozatok, ahol a pofafolt színezete is változik (orange-face), de vannak olyan madarak is, akiknél teljes egészében hiányzik a fej sárga színezet és így a pofafolt is!

ausztrál sávozottság – evezőtollak alsó részén található sárga (pofafolt nélküli madaraknál fehér) színű pöttyözöttség a tollgerinc mentén ivarérett tojókra, ill. minden 1 éves kor alatti madárra jellemző (emiatt sokan tévesen tojónak tekintenek minden ilyen madarat, holott a hímek is mutatnak ausztrál sávozottságot, amit egy éves korra levedlenek és egyszínű toll váltja le). Ausztrál sávozottság minden színváltozatnál van, azonban erre csak egy éves kor után hagyatkozzunk nem meghatározás céljából!

faroktollak mintázata – ivarérett hímek faroktollazat minden színváltozatnál egyszínű, míg a tojók esetében a vízszintes sávok találhatók. Fontos, hogy minden egy év alatti madár – mivel fiatal madarak tojó tollazatot viselnek – esetében nem releváns nemmeghatározás szempontjából, hiszen a hímek is mintás farokkal rendelkeznek, amit 1 éves korra elvedlik.

gyöngyösség/babosság – ivari kromoszómán öröklődő mutáció, mely a tojókra jellemző. Hímek 1 éves korukig hordozhatnak gyöngyös mintázatot, azonban 1 éves korra levedlik teljesen vagy csak kevés gyöngyösséget mutatnak a nyak/váll környékén. Mutáció hatására azonban ritkán, de előfordulnak olyan hímek, melyek valamilyen oknál fogva nem vedlették le a gyöngyösséget, így ma már nem lehet egy gyöngyös madárról 100%-an csak a gyöngyösség alapján kijelenteni, hogy az adott állat egy tojó.

Ivarmeghatározást segítő viselkedésformák:

alapvetően, ha egy madárról nem tudjuk kora vagy színváltozata miatt meghatározni színezetről a nemét, akkor érdemes a viselkedését figyelve biztosra menni. Legbiztosabb szempontok, hogyha egy madár tojást rak, akkor tojó, ha azonban udvarol, akkor hím. A hímek 4-6 hónapos korukban elkezdhetnek már gyakorolni. Az udvarlás része a dallamos (megszokott csipogástól, ill. rikácsolástól eltérő) fütyülés, tánclépések (balra, jobbra tipegés), páros lábbal ugrálás, szárnyak szétnyitása (hátulról nézve szívet formálnak a szárnyukkal). Amennyiben viszont több hím van egy ketrecen belül, előfordulhat, hogy egy domináns hím úgy elnyomja a többi hímet, hogy azok nem udvarolnak, nem mutatnak hímekre jellemző viselkedésformát („fals”-tojók).

          

  SZÍNVÁLTOZATOK

 Az alapszínváltozat az úgy nevezett vadas (szürke), melynél a legkönnyebb a nemeket megkülönböztetni, ezenkívül létező alapszín-változat a fahéj, a lutinó, a silver, a platinum, a fallow, az olíva, a spangle. Mintázatok közül megkülönböztetünk gyöngyöst(=babos=opalin), illetve tarkát, melyek kombinálódhatnak a fenti alapszínek változataival. Pofafolt alapján megkülönböztetünk normál vörös pofafoltú madarakat, ezenkívül ismertek sárga pofafoltú madarak, illetve szintén gyakori változat a pofafolt nélküli madarak. Ezek a mintázatok, a pofafolt-típusok, ill. alapszín-változatok mind kombinálódhatnak, számtalan színváltozatot létrehozva, bonyolítva ezzel a nemek meghatározását.